‘et al.’ = ‘és mások’, rövidítés < latin et alii (hn.), et aliae (nn.), et alia (sn.)
2010 tavaszától et al. néven transzdiszciplináris kritikai elmélet előadássorozat indult a Szegedi Tudományegyetemen vendégoktatók közreműködésével, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék szervezésében. A helyi, belföldi és külföldi szakemberekre építő sorozat félévente más és más témában, 4-5 előadással jelentkezik.
Ennek testvéreként indítottuk útjára 2013 szeptemberében az et al. — kritikai elmélet online kötetsorozatot.
Sorozatunk évente 1-2 kötettel jelentkező, rendszertelenül frissülő, ingyenesen elérhető elektronikus időszaki kiadvány, mely a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén működő doktoranduszműhely gondozásában készül, más kutatóműhelyek közreműködésével. A sorozat arculatának formálásában jelentős szerepet szánunk a vendégszerkesztők és teamjeik közreműködésének. Ezzel összhangban a sorozatot projektszerű együttműködésben létrejött tematikus kötetek alkotják. Hazai szerzésű és idegenből fordított tanulmányokat (esetenként esszéket), valamint kapcsolódó recenziókat közlünk. Az egyes kötetek a transzdiszciplinárisan felfogott kritikai elmélet valamely problémáját járják körül, s ezzel olyan kérdések beható tanulmányozására tesznek kísérletet, amelyek többféle tudományág találkozási pontján helyezkednek el, az irodalom- és nyelvelmélettől a művészet- és médiumelméleteken át a technika, a gazdaság vagy a történelem általánosabb kritikai igényű vizsgálatáig. A közreműködők elkötelezettek a komparatív kutatások mellett, mind történeti, mind nyelvi, mind kulturális vonatkozásban.
Minderről más megfogalmazásban a sorozatszerkesztő Beköszöntőjében olvashat.
Friss kötetünkből…
…A vén cigány vízzel kapcsolatos képeit a Lear király fordítási munkálatai, a Shakespeare-ben való elmélyedés ihlethették.
A szolgálólány meséje […] még olvasható volt úgy, mint ami a környezetváltozás lehetséges társadalmi következményeire figyelmeztet, de a folytatások mintha igyekeznének megszelídíteni ezt az üzenetet.
…a romantika nem csupán a mechanisztikus világképpel valós szembefordulásként, de a mai mélyökológiai irányzatok előfutáraként is értelmezhető. A vámpír ebben a kulturális közegben lett a populáris irodalom egyik legkedveltebb figurája.
A szélsőséges klímának az emberrel szemben támasztott kihívása megfeleltethető magának a papírlapnak az íróval és az olvasóval szemben támasztott kihívásával. A klímával való megküzdés története pedig a novellaírás és -olvasás történetével egyenértékű, amely […] betölti és megszólaltatja a „fehér csendet”, a papír csendjét.
…a katasztrófa minden esetben az emberiség vagy egy ember által kiépített rendszer szempontjából katasztrófa.
Az öko-irodalom tehát a poszthumanizmus által felkínált értelmezések mentén olvasható.
Madách a Tragédiában nem pusztán a dramaturgia terén előzte meg évtizedekkel korát […], hanem szemléletében is, hiszen a XIV. szín a bolygó jövőjéért, a klímaváltozás miatt bekövetkező hanyatlásért aggódó gondolatokat is elénk tárja.
A regény kulcsjelenete az az óriáspillanat, amikor Törless szinte kiteszi testét az égbolt hatásának, a végtelen sugárzásának, az ég tekintetének, s ugyanakkor saját fürkésző tekintetével az eget faggatja.
Előkészületben…
Azonban mihelyt a protézis vagy az általában vett technicitás válik a tudás, illetve az elmondható vagy elgondolható dolgok feltételévé, szükségszerűen korlátozottá válik mindaz, ami a protézisről mint protézisről pozitívan tudható vagy mondható.
Az emberből sosem lesz gép. Az embertelen, de embervoltú nyilván még borzongatóbb, mivel alattomosabb és végzetesebb, mint az olyan ember, aki csak gép.
…miközben az élő test munkavégző részének felváltását célozza, a gép már eleve ott volt abban a gép előtti gépben, amit összmunkásnak (Gesamtarbeiter) neveznek…
…a technológiába (egy technológiába) bele is lehet szeretni.
Archívumunkból…
…a férfias sportokban való részvétel már önmagában is elő tudja hívni a nők számára a „problémás nem” kérdését.
…a múlt felé távolodó vándor alakját maga Mácha jelölte meg önmaga kísérteteként.
A talajt vesztett irodalmi tudat legmarkánsabb kifejezési formája a regény.
A taiji relációja a tánchoz, azoknak egymás mellé állítása, szembeállítása és fúziója (mind a három megtörténik a Cseppkánonban) bravúros húzás Goda Gábortól.
…ha a kérdés az, hogy „Mi az a Bruce Lee?”, akkor a válasz az lehet, hogy egy triviális és trivializáló, erőszakos, maszkulin, orientalista sztereotípia…
A fiktív harcművészetekhez kapcsolódó elemző, értelmező írások hozzájárulnak a már kidolgozott szempontok és módszerek alkalmazhatóságának igazolásához, illetve azok finomításához is.
A különböző vallások szentképeinek összehasonlítása a különböző államok bankjegyeivel. A szellem, mely a bankjegyek ornamentikájából beszél.
a lukianoszi humor és komikum nem valamiféle rendszertelen kísérlet a minden áron való nevettetésre, hanem inkább finom rendszer, amely lehetőséget ad a gondolatgazdag kifejtésre
Ezért Wildnak nemcsak kezeket kell felhalmoznia, hanem saját feddhetetlenségének bizonyítékait is: amit ez a nominalista érvelés megfogalmaz, az az erkölcsi tőke elengedhetetlen volta a termeléshez…
Ám a vizsgált távol-keleti módszerek nem erre a célra jöttek létre, nem a fitneszipar adott évre szóló divatirányzatai, nem a nyugati szépségideálnak megfelelő muszkuláris testet hivatottak fejleszteni.

Facebook
Twitter
LinkedIn
RSS csatorna